Dél-Balaton FC hírek - 2011. november

S6303377

2006 végén a térségben szinte egyedülálló módon a Balatonszemesi Községi Sportegyesületből kivált a labdarúgó szakosztály és létrejött a Dél-Balaton FC. A klub alapítójainak alapvető célja az volt, hogy Balatonszemes és Balatonőszöd együttes támogatásával, idővel egy a régióban meghatározó szerepet betöltő labdarúgó-egyesület legyen. Mára már elértük, hogy Somogy megyében szinte minden korosztályos bajnokságban szerepelnek labdarúgóink. Az U-7-es, U-9-es és U-11-es korosztályok az újjáéledő Bozsik-program keretein belül a térség utánpótlástornáin szerepelnek. Az U-13-as futballistáink a Somogy megyei U-13-as labdarúgó-bajnokság küzdelmeiben vesznek részt. Az U-19-es és a felnőtt csapat játékosai a Somogy megyei II. osztály Észak csoportjában játszanak hétről hétre. Először ismerkedjenek meg az U-13-as labdarúgóinkkal.
A csapat főleg a Reich Károly Általános és Zeneiskola tehetséges tanulóiból áll, de idén csatlakozott a csapathoz 2 fiatal karádi futballista-palánta is. Kétség kívül ez az egyik legtehetségesebb utánpótláscsapata a Dél-Balaton FC-nek, ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy az őszi idényt akár a dobogón is zárhatják, ha megnyerik a még hátralevő mérkőzésüket és a riválisok mérkőzései is számukra kedvezően alakulnak. Bár a futball csapatjáték, egy-két meghatározó játékost mindenképpen ki kell emelni. A csapatkapitányt Schmal Pétert, aki a középpályán fáradhatatlanul robotol az egész mérkőzésen át és szervezi a csapat játékát. A középső védő Inotai Ferencet, aki tanárian állítja meg az ellenfél támadásait. Nagy Barnabást és Farkas Richárdot, a két szélsőt, akik szélvészként száguldanak és adják be a jobbnál jobb labdákat az oldalvonal mellől. Szappanos Annát, aki védőként bátrabban játszik minden fiú csapattársánál, amikor a pályán van. De kétség kívül a csapat legnagyobb ,,sztárja” Németh János, aki a Dél-Balaton FC U13-as korosztályának Lionel Messi-je vagy Cristiano Ronaldo-ja, kinek éppen melyik sztár a szimpatikusabb. Viszont a legfontosabb az, hogy a csapat minden tagja együtt küzd, hajt a győzelemért…

Somogy megyei U13-as bajnokság eredményei:

1. forduló U13 Dél-Balaton FC – U13 Nagybajomi AC 1-0
Gól: Németh János

2. forduló U13 Nagyatád FC – U13 Dél-Balaton FC 11-0

3. forduló U13 Dél-Balaton FC – U13 Marcali VFC 2-1
Gól: Farkas Richárd, Nagy Barnabás

4. forduló U13 Lengyeltóti VSE – U13 Dél-Balaton FC 2-2
Gól: Farkas Richárd, Schmal Péter

5. forduló U13 Dél-Balaton FC – U13 Tabi Városi SC 0-4

6. forduló U13 Balatonlelle SE – U13 Dél-Balaton FC 0-2
Gól: Farkas Richárd, Herczeg Máté

7. forduló U13 Dél-Balaton FC – U13 Balatoni Vasas SE 6-1
Gól: Farkas Richárd 2, Németh János 2, Schmal Péter 2

8. forduló U13 Dél-Balaton FC – U13 Nagyberki VSC 4-1
Gól: Farkas Richárd 3, Németh János

A 8. forduló után a csapat jelenleg a bajnokság negyedik helyén áll.

A csapat tagjai:
Hátsó sor - Herczeg Máté, Schmal Péter, Inotai Ferenc, Tardi Adrián, Végh György, Valkó Bence, Szappanos Anna.
Első sor - Modroczky Ferenc, Kovács Bálint, Farkas Norbert, Farkas Richárd, Németh János, Sövény Gábor, Nagy Barnabás és a kapus Winkler Dominik. A képen nem szerepel, de a csapat tagja még Petrovics Mátyás és Fekete Brendon.
Edzőjük: Szentiványi Gábor.

Írta: Vasicsek László